HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI FOLYTATÁS
10/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Szakáll Gyula Árpád Oroszi, Szabadság u. 11. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község polgármester jelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-én 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Szakáll Gyula Árpád Oroszi, Szabadság u. 11. szám alatti lakos 2010. augusztus 27-án kérte Oroszi községben polgármester jelöltként történő nyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelű Önkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésű nyomtatványt, és mellékelt 6 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 6 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (3) bekezdés a) pontja szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 3%-a 4fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.27. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplő adataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő 2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Szakáll Gyula Árpád független polgármester jelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
A Helyi Választási Bizottság a határozatát Oroszi Község önkormányzatának hirdetőtábláján és Oroszi község honlapján a www.oroszi.hu oldalon teszi közzé.
A határozat a Ve 55.§ (2) bekezdésén, 105/A.§ (2) bekezdés a), továbbá az Övjt. 9.§ (1) bekezdésén alapul.
A jogorvoslati jog biztosítására a Ve. 79-80. §.-a alapján került sor.
11/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Polányi István Oroszi, Szabadság u. 17. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-án 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Polányi István Oroszi, Szabadság u. 17. szám alatti lakos 2010. augusztus 27-én kérte Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként történő nyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelű Önkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésű nyomtatványt, és mellékelt 3 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 2 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (1) bekezdése szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 1%-a 2fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.27. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplő adataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő 2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Polányi István független képviselőjelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
A Helyi Választási Bizottság a határozatát Oroszi Község önkormányzatának hirdetőtábláján és Oroszi község honlapján a www.oroszi.hu oldalon teszi közzé.
A határozat a Ve 55.§ (2) bekezdésén, 105/A.§ (2) bekezdés a), továbbá az Övjt. 9.§ (1) bekezdésén alapul.
A jogorvoslati jog biztosítására a Ve. 79-80. §.-a alapján került sor.
12/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Jóna László Oroszi, Szabadság u. 29. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-án 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Jóna László Oroszi, Szabadság u. 29. szám alatti lakos 2010. augusztus 27-én kérte Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként történő nyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelű Önkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésű nyomtatványt, és mellékelt 8 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 8 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (1) bekezdése szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 1%-a 2fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.27. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplő adataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő 2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Jóna László független képviselőjelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
A Helyi Választási Bizottság a határozatát Oroszi Község önkormányzatának hirdetőtábláján és Oroszi község honlapján a www.oroszi.hu oldalon teszi közzé.
A határozat a Ve 55.§ (2) bekezdésén, 105/A.§ (2) bekezdés a), továbbá az Övjt. 9.§ (1) bekezdésén alapul.
A jogorvoslati jog biztosítására a Ve. 79-80. §.-a alapján került sor.
k.m.f.
Föcske Károlyné
HVB elnök