HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
Oroszi Község Helyi Választási Bizottsága 2010. augusztus 27-én 18’00 órakor tartott ülésén a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve) 105/A. § (2) bekezdés a) pontjában megállapított hatáskörében eljárva meghozta az alábbi határozatokat:
3/2010. (VIII.27.)Helyi Választási Bizottsági határozat
Oroszi község Helyi Választási Bizottsága tagjai közül a bizottság elnökének Föcske Károlyné Oroszi, Szabadság u. 42. szám alatti lakost, a bizottság elnök-helyettesének Samu Józsefnét Oroszi, Sport u. 2 szám alatti lakost választotta.
4/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Debreceni Rozália Oroszi, Szabadság u. 71. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-án 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Debreceni Rozália Oroszi, Szabadság u. 71. szám alatti lakos 2010. augusztus 25-én kérte Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként történőnyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelűÖnkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésűnyomtatványt, és mellékelt 4 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 4 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (1) bekezdése szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 1%-a 2fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.26. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplőadataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelőjelölőszervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Debreceni Rozália független képviselőjelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkezőrészben foglaltak szerint határozott.
A Helyi Választási Bizottság a határozatát Oroszi Község önkormányzatának hirdetőtábláján és Oroszi község honlapján a www.oroszi.hu oldalon teszi közzé.
A határozat a Ve 55.§ (2) bekezdésén, 105/A.§ (2) bekezdés a), továbbá az Övjt. 9.§ (1) bekezdésén alapul.
A jogorvoslati jog biztosítására a Ve. 79-80. §.-a alapján került sor.
5/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Viola László Oroszi, Szabadság u. 26. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-án 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Viola László Oroszi, Szabadság u. 26. szám alatti lakos 2010. augusztus 25-én kérte Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként történőnyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelűÖnkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésűnyomtatványt, és mellékelt 5 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 5 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (1) bekezdése szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 1%-a 2fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.27. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplőadataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelőjelölőszervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Viola László független képviselőjelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkezőrészben foglaltak szerint határozott.
A Helyi Választási Bizottság a határozatát Oroszi Község önkormányzatának hirdetőtábláján és Oroszi község honlapján a www.oroszi.hu oldalon teszi közzé.
A határozat a Ve 55.§ (2) bekezdésén, 105/A.§ (2) bekezdés a), továbbá az Övjt. 9.§ (1) bekezdésén alapul.
A jogorvoslati jog biztosítására a Ve. 79-80. §.-a alapján került sor.
6/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Turi Károly Oroszi, Szabadság u. 91. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-án 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Turi Károly Oroszi, Szabadság u. 91. szám alatti lakos 2010. augusztus 26-án kérte Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként történőnyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelűÖnkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésűnyomtatványt, és mellékelt 8 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 8 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (1) bekezdése szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 1%-a 2fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.27. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplőadataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelőjelölőszervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Turi Károly független képviselőjelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkezőrészben foglaltak szerint határozott.
A Helyi Választási Bizottság a határozatát Oroszi Község önkormányzatának hirdetőtábláján és Oroszi község honlapján a www.oroszi.hu oldalon teszi közzé.
A határozat a Ve 55.§ (2) bekezdésén, 105/A.§ (2) bekezdés a), továbbá az Övjt. 9.§ (1) bekezdésén alapul.
A jogorvoslati jog biztosítására a Ve. 79-80. §.-a alapján került sor.
7/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Haász Jenő László Oroszi, Nagy u. 3. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-án 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Haász Jenő László Oroszi, Nagy u. 3. szám alatti lakos 2010. augusztus 26-án kérte Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként történőnyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelűÖnkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésűnyomtatványt, és mellékelt 17 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 16 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (1) bekezdése szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 1%-a 2fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.27. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplőadataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelőjelölőszervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Haász Jenő László független képviselőjelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkezőrészben foglaltak szerint határozott.
A Helyi Választási Bizottság a határozatát Oroszi Község önkormányzatának hirdetőtábláján és Oroszi község honlapján a www.oroszi.hu oldalon teszi közzé.
A határozat a Ve 55.§ (2) bekezdésén, 105/A.§ (2) bekezdés a), továbbá az Övjt. 9.§ (1) bekezdésén alapul.
A jogorvoslati jog biztosítására a Ve. 79-80. §.-a alapján került sor.
8/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Polt Attila Oroszi, Szabadság u. 55.. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-án 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Polt Attila Oroszi, Szabadság u. 55. szám alatti lakos 2010. augusztus 26-án kérte Oroszi község egyéni listás választásán független képviselőjelöltként történőnyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelűÖnkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésűnyomtatványt, és mellékelt 11 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 11 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (1) bekezdése szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 1%-a 2fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.27. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplőadataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelőjelölőszervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Polt Attila független képviselőjelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkezőrészben foglaltak szerint határozott.
A Helyi Választási Bizottság a határozatát Oroszi Község önkormányzatának hirdetőtábláján és Oroszi község honlapján a www.oroszi.hu oldalon teszi közzé.
A határozat a Ve 55.§ (2) bekezdésén, 105/A.§ (2) bekezdés a), továbbá az Övjt. 9.§ (1) bekezdésén alapul.
A jogorvoslati jog biztosítására a Ve. 79-80. §.-a alapján került sor.
9/2010. (VIII.27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
A Helyi Választási Bizottság Szécsi Mihály László Oroszi, Szabadság u. 38. szám alatti lakost a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán Oroszi község polgármester jelöltként nyilvántartásba veszi.
A határozat ellen a meghozatalától számított két napon belül a Területi Választási Bizottsághoz (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést a Helyi Választási Bizottsághoz (8458 Oroszi, Szabadság u. 27.) kell benyújtani úgy, hogy legkésőbb 2010. augusztus 29-én 15.00 óráig megérkezzen. A fellebbezés személyesen, postai úton, faxon vagy e-mailen is benyújtható.
I N D O K O L Á S
Szécsi Mihály László Oroszi, Szabadság u. 38. szám alatti lakos 2010. augusztus 26-án kérte Oroszi községben polgármester jelöltként történőnyilvántartásba vételét a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.
A független jelölt benyújtotta az 5/2010.(VII.16.) KIM rendelet 1. számú mellékletének 6. számú mintája szerinti az „E jelűÖnkormányzati választás – Jelölt bejelentése” megnevezésűnyomtatványt, és mellékelt 44 db ajánlószelvényt, amelyből a Választási Bizottság 43 db-ot érvényesnek fogadott el.
A képviselőjelölt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 9.§ (3) bekezdés a) pontja szerinti (Oroszi község választókerületében 125 fő választópolgár legalább 3%-a 4fő) szükséges ajánlószelvényt becsatolta.
A Bizottság megállapította, hogy a jelölt magyar állampolgár, a jelöléshez szükséges nyilatkozatokat megtette (választójoga van, a jelölést elfogadja, nincs olyan tisztsége amely összeférhetetlen a képviselő megbízással, illetőleg megválasztása esetén arról lemond, jelöltként történő bejelentését megelőző három évben nem volt a Magyar Honvédség, a Rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja,), továbbá 2010.08.27. dátumra nem szerepelt a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásában. A jelölt bejelentett adatai megegyeznek a személyi- és lakcímnyilvántartásban szereplőadataival.
Az ajánlószelvények ellenőrzését – a Ve. 46. § (2) bekezdésére, 50. § (2) bekezdésére és az 54. § (2) bekezdésére figyelemmel – a Választási Iroda formailag, és tartalmilag is elvégezte az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer bevonásával.
A Ve. 55. § (2) bekezdése alapján az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelőjelölőszervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő2 napon belül - nyilvántartásba vesz.
A Helyi Választási Bizottság a benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és megállapította, hogy Szécsi Mihály László független polgármester jelölt nyilvántartásba vételének jogszabályi feltételei maradéktalanul teljesültek, ezért a rendelkezőrészben foglaltak szerint határozott.